2012. március 25., vasárnap

Letészem a lantot

Arany János: Letészem a lantot

Arany Jánosnak ez az ódai, elégikus hangvételű verse, 1850-ben íródott, Arany ekkor Geszten nevelő → „száműzetés” a szabadságharc után. Már a vers címe lemondó szomorúságot áraszt, és a címben megjelenik a költészet szimbóluma is: a lant.
Az első és az utolsó versszakok a keretversszakok. Minden versszak végén refrénnel erősíti szomorúságát, amiben azt magyarázza, hogy eltűnt az életkedve. A második, harmadik, negyedik és ötödik versszakokban a múlt időt idézi, ami értékekben gazdag volt barátja, Petőfi mellett. A hatodik versszakban már a jelen szomorúságát veszi tudomásul, amiből már hiányzik minden pozitív érték. A hetedik versszak refrénében már véglegesen eltűnt a lelke ifjúsága, ami most már nincs többé → befejezettséget, reménytelenséget támaszt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése